Stumpf András

Stumpf András

újságíró
A Heti Válasz főállású újságírója, több mint hét éve ír cikket, publicisztikát a lap számára. Elsősorban mégis az interjú műfajában tették ismertté nevét szakmai körökben, 2009-es Junior Prima-díját is ezeknek – kérdéseinek, szerkesztésmódjának – köszönheti. A magyar politikai elit színe-java, a közélet, kultúra nagyságai csakúgy megjelennek eddigi interjúalanyai sorában, mint neves filmsztárok, külföldi vállalkozók, rendezők – nem meglepő, hogy a Gentleman Magazin is interjúkészítésre kérte fel. A szélesebb közönség számára Stumpf András a televízióból, rádióból lehet ismerős, ahol rendszeresen fejti ki véleményét közéleti-kulturális kérdésekről. Kevesen tudják, de az újságírás mellett a zene is fontos része az életének: dalszerzőként-gitárosként közreműködött például az Amorf Lovagok tavaly megjelent, Tócsarobbantó című lemezén, DédLány nevű, idén alakított formációjával pedig a magyar népzene motívumkincsét felhasználva ír dalokat és koncertezik.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás